Kereső
Belépés

A felhők felett kb 20 méterrel

Először is mindenkinek nagyon-nagyon boldog új évet szeretnék kívánni!

Másodszor meg hmm.. Elég rég volt már, hogy blogoltam. Nagy hiba. Túlontúl is nagy hiba, hisz az eltelt majdnem 4 hónapban annyi minden történt, hogy abból bőven lehetne írni egy regényt. 

Többek között együtt vagyok A sráccal. Igen ezt így nagy betűvel. Majdnem 4 hónapja vagyunk együtt és hát anyám borogass. Még életemben nem voltam ilyen szerelmes. Minden egyes nappal egyre jobban és jobban megszeretem. Az egészben az a legrosszabb amitől a legelején féltünk, hogy a távolság bele fog szólni a dolgokba. Nos, igen. A 200 km az azért mégis csak 200 km. De a jó hír, hogy kezdünk beletanulni, hogyan küszöböljük ki az egymás hiánya miatti rossz kedvet. Minden fantasztikus vele. Nála jobbat álmodni sem mertem volna. 

A suli csodás. Egész jó az osztály, van 2 lány rajtam kívül az egész osztályban, akikkel nagyon nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki. Maga a suli is nagyon jól megy. Félévre egy darab 2-es csúszott be, a többi 4-es és 5-ös. A gyakorlat is elég pöpec. Még amikor azt sem tudtam, hogy felvesznek-e a suliba, már akkor nézegettem az 1-es villamosról a hajót, hogy "úú de király lenne egyszer itt dolgozni". Hát ez teljesült is. Ma már büszkén kijelenthetem, hogy a Spoon the boat nevű hajón dolgozom minden második héten 5 napot. 

Azt hiszem mondhatom, hogy kezd helyre jönni az életem. Nincsenek felesleges személyek, hamis barátok és zavaró tényezők az életemben. Végre van egy férfi mellettem aki szeret, tisztel, támogat és megbecsül. Végre azt csinálhatom, tanulhatom amit mindig is szerettem volna. 

Kérdezem én. Hát kell ennél jobb? 

Itt az ideje ezt is publikálni

Van egy srác. Mint minden vagy a legtöbb történet, ez is egy srácról szól. Aki persze nem Márk. Márkról többet nem szeretnék beszélni, legyen annyi elég, hogy azóta sem beszéltem vele. Ahogy Dezsővel sem. 

Tegnap volt pontosan egy hónapja, hogy elkezdtünk beszélgetni. Először csak haverkodtunk, elhülyültünk, aztán idővel ez átcsapott flörtölésbe, és most már ott tartunk, hogy jövőhét szombaton találkozunk. Egy hónap alatt annyi minden történt, hogy csak na. Beleestem egy olyan srácba akivel még nem is találkoztam. Tudom, innen jöhet egy rohadt nagy pofára zuhanás, de nem érdekel. Egyszer élünk, de akkor nagyon. Tartja ezt a 14 évesek körében, mai napig is "mencinek" tartott idézet. 

Mikor először hallottam a hangját azonnal megtetszett. Olyan igazi férfias, sármos, belevaló pasi hangja van. Aztán mikor először megláttam videón.. hát anyám. Azok a szemek. Nem tudom körül írni azt a gyönyörű zöld színt. Nem láttam még ilyet. Na a mosolyáról meg aztán ne is beszéljünk. Egy szóval tudnám jellemezni a külsejét. Elbűvölő.

De ezen felül ami igazán megfogott benne, az a személyisége. Érzelmes, őszinte és kellően rossz. Szeretem ahogy eljátsza, hogy néha zavarba jön. Nagyon tetszik benne az is, hogy ha valamit csinál azt szívvel lélekkel teszi.

Minden nap 4-szer beszélünk telefonon. Reggel mikor elindulunk otthonról, ő melóba, én meg suliba vagy gyakorlatra. Délben, amikor nekem szünetem van, délután amikor végzek a sulival, vagy gyakorlattal és este elalvás előtt. Jó vele beszélgetni, mert felvidít és jól esik, ahogy és hogy törődik velem. 

Amennyire várom a jövőhetet annyira félek is tőle. De erről majd akkor. 

Ignorálás

Nos Márkkal az utóbbi két hétben hullámzó volt a kapcsolatnak nem mondható kapcsolatunk. Az első hét első felében ugyan úgy bombáztuk egymást üzenetekkel mint addig. Aztán ez naponta csökkent valamennyit és mára már addig jutottunk, hogy az egyikünk ír valamit a másiknak, megkapjuk a választ és ennyi. 

Valahogy úgy érzem már annyira sem kell nekem mint amennyire valaha is kellett. Ne érts félre nem akartam tőle többet barátságnál. Ahogy egyre többet beszélgettünk kezdte megmutatni a valódi énjét. Már nincs meg az a tipikus ismerkedős jó pofizás. Sőt már semmi sincs. 

Az igazság viszont az, hogy nem bánom. Sőt! Még örülök is. Hiszen menyasszonya van és még barátnak sem lenne jó. Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy ignorálom. Tudomást sem veszek róla. Ha ír válaszolok, de én nem keresem. 

Visszatérve egy előző bejegyzésemre valamelyik nap Erika a legjobb barátnőm megkérdezte, hogy "Azóta sem beszéltél Dezsővel?". A válaszom hál' istennek pedig az, hogy nem. Ami már egyértelmű számomra és ami eddig is egyértelmű volt, az az, hogy megérte összeveszni vele és végleg véget vetni annak a borzalmas "barátságnak". 

Vágy

Mint minden nap, ma is az első cigi mellet jut eszembe mindenféle hülyeség. Mint pl ez a régi sztori is.

4 éves koromban kaptam Anyutól egy gyűrűt. Mindig rajtam volt, sehova nem mentem nélküle, még wc-re sem. Hát miért is ne, ennek is meglett az ára. Sasszéztam befele a mosdóba elvégezni a dolgom, majd a törlési folyamat közben lecsúszott a gyűrű az ujjamról és a wcben végezte. Én azonnal rohantam Anyuhoz, hogy szedje ki onnan, s mint egy hős jött, kivette és megmentette a gyűrűm. 

Aztán elgondolkodtam azon is, hogy 21 évesen olyan vagyok mint a gyűrűm. Kapok a sorstól egy férfit, akit imádok, szeretek és mindenhova vele megyek. Aztán egyszer csak kitalálja, hogy ő elhagy. És itt jön a lényeg. Én mint anno a gyűrűm leesek és a fekáliában végzem. És egészen addig vagyok ott amíg valaki ki nem szed onnan. Vagy amíg ki nem mászok.

Nem 14 vagyok, hogy hősre vágyjak. Nekem nem megmentő kell csak egy olyan férfi akiben benne lakozik a mesterhármas. Tisztelet, támogatás, szeretet. Nem nagy kérés és még nekem is túl klisés, hisz minden ember akinek van egy kis esze az erre vágyik. Tiszteletre, támogatásra és szeretetre. 

Tiniként nem értettem miért nem lehet minden olyan mint a filmekben, vagy min a régi mesékben. Aztán rájöttem, hogy azért mert nem írta meg nekünk senki előre a forgatókönyvünk vagy a történetünk. Ezt nem is tudja más helyettünk megalkotni.

Az életünk történetét a döntéseinkkel írjuk meg. 

Reveláció

Ma az első cigi kávé kombó mellett elgondolkodtam, hogy miért nem beszélek pár hete az egykori legjobb barátommal Dezsővel.

Sok veszekedésünk volt 3 év általam szorosnak hitt barátság alatt. Az első kisebb ráébredésem 3 év után jött. Onnantól kezdve, azaz másfél éve nem mondtam el neki olyat amit nem akartam, hogy mások is tudjanak. Tudtam, hogy kibeszél és amit addig elmondtam neki mindent tovább adott. 

De mióta elváltak útjaink, gondolok itt a gimi kijárására, azóta teljesen más lett. Bekerült egy másik suliba, fiú osztálya lett. Jött a szokásos flegmázás amit nekem tűrnöm kellett, mert ha szóltam érte én voltam a szemét paraszt. De mint minden pohár, amibe vizet öntenek az enyém is betelt egy idő után. Nos ez történt pár hete. A nagy Reveláció. Így nagy betűvel.

Egy júliusi szombat reggel volt. Mint minden reggel ébredés után, csekkoltam az emlékeim facebookon. Láttam, hogy aznap 3 éve volt nálunk a búcsúztató bulimon, mielőtt elköltöztünk volna egy másik városba. Meg is osztottam, mert egy kedves kis montázs kép volt. Ahogy megosztottam jött az üzenet, hogy töröljem le. Nem akartam letörölni. Az volt a baja, hogy a csaj akivel hónapokkal ez előtt kavartak egy buliban lájkolta a nekem sokat jelentő emléket. Ekkor lett tele az a bizonyos hócipő. Kérdőre vontam, hogy miért van az, hogy csak azokért a képekért szól és nyafog amit én töltök fel róla. Jött a válasz "Mert csak azon nézek ki úgy mint egy használt koton". Egyre jobban felhúzott és már vérben forogtak a szemeim ezért megfogtam és töröltem a képet. Közben leírtam neki, hogy az én szám érdekes mód nem sír amikor ő tölt fel rólam egy olyan képet amin úgy nézek ki mint a mosott rongy. Jött megint a válasz "Miért nem?". Na itt már az erek dagadtak a homlokomon és elszállt az agyam. Egyszerű velős választ kapott: "Mert én nem vagyok faszparaszt". Kaptam még egy kis megjátszott felháborodottságot és fenyegetést, hogy elmond az anyukájának, mert épp ott van a közelben. Már úgy voltam vele, hogy nem érdekel ezért biztattam, hogy mondjon csak nyugodtan.

Még aznap éjjel kaptam egy humoros képet. Az előző veszekedések során ez bejött. Azt hittem így kér bocsánatot, de most aztán nem. Megnéztem a képet, de nem válaszoltam rá. Betelt a pohár és egy általa viccesnek talált képpel nem ihat le egy kicsit a tetejéről. Letiltottam az értesítéseket, hogy ne lássam ha ír. Azt sem látom, ha épp online és a bejegyzéseit sem. Párszor már megpróbáltam ezt, hogy nem írok neki, de elbuktam. Minden egyes alkalommal. Úgy éreztem kellenek ezek az óvintézkedések, hogy ne essek megint századszorra is ugyan abba a hibába. Hogy boldog legyen és talán kicsit makacsságból is, letöröltem az összes közös képünket. Az összes olyan bejegyzést amiben megvolt jelölve és a képeiről is töröltem a megjelöléseim. 

Meglepő módon nem éreztem a hiányát. Valahol mélyen legbelül már másfél éve eltemettem a barátságunk. És most majdnem egy hónappal később még mindig nem hiányzik. Néha eszembe jut egy-egy dologról, de nem hat meg.

Lezártam és végleg végeztem vele. Nincs szükségem ilyen barátnak nem nevezhető emberre az életembe. 

Mindenkinek vannak érzései

Azon gondolkodtam, hogy Márk menyasszonya mit érezhet. Nem tudja, hogy beszélgetek a vőlegényével, azt meg főleg nem hogy mit írt nekem a drága párja tegnap. 

Vajon érezheti, hogy egyre nagyobbakat csap az arca fele minden egyes veszekedéssel a szartenger? Hogy nem veszi észre mikor este 10-kor ír nekem a férfi aki mellette fekszik? Ennyire nem érdekelné, vagy ennyire bízna a párjában? Vagy csak Márk játszik "okosan"? Nem tudom hogy, de megoldja. 

Mint ahogy mindent. Kb egy hete épp egy veszekedés sorozatban voltak és elmondta nekem, hogy ha úgy alakulna minden le van rendezve. Van albérlet ahova mehet, mert keresett. Van olyan is aki segít neki majd költözni, mert megkérte az egyik barátját. Igazából már kikövezte azt a bizonyos utat, csak rá kell lépnie. Vagy nem. Választhatja azt is, hogy bízik a menyasszonyában, hogy képes megváltozni és nem minden kis hülyeség miatt veszekedni Márkkal. Minden esetre én mellette szeretnék lenni. Nem épp azért, hogy a szerelme legyek, hanem hogy támogassam, akárhogy is dönt. 

És ki gondolta volna, tegnap este is képes volt meglepni. Azt mondta, szerinte nem véletlen, hogy megismertük egymást. Hát minden estere én örülök, hogy megismertem. Még!

A semminél minden jobb

Nos, a mai napom eddig Márk mentes volt, ha csak nem számoljuk a hajnal 3-ig üzengetést már mának.

Semmilyen nap lévén végre rávettem magam, hogy kimossam a smink ecseteimet, de a gondolataim az sem tudta elterelni, ahogy a kedvenc sorozatom sem. Egész nap csak azon járt az eszem, hogy mit tudnék még csinálni. Azt hiszem kijelenthetem, hogy megéltem életem eddigi legunalmasabb vasárnapját. És abba eddig bele sem gondoltam miért lehetett ez a nap ilyen unalmas. Nem beszéltem ma még Márkkal. Sőt! Anyun kívül senkivel. Még Anyu férjének Gyurinak is csak köszöntem és váltottunk két szót. 

Az oké, hogy az ember társas és társasági lény, na de én ennyire az lennék? Csak azért nem lehet unalmas egy napom mert nem beszéltem nagyjából senkivel sem. Az egyedüli dolog ami eddig lekötött mára az ez a blogbejegyzés. 

Apropó. Márk! Tegnap éjjel egyértelműen leírta, úgy érzi, olyat kellene tennie ami nekem jó. Fizikálisan és szellemileg egyaránt. Ez számomra nem volt más mint egy keringőre való felkérő. Úgy éreztem sajnáltatottnak mutattam magam, pedig nem ez volt a célom. Rákérdeztem ezt hogy érti és miért érzi ezt, de persze mikor máskor mint pont akkor aludt be. Innen is köszi Álom manó. Ha létezel, kapd be. 

 

Bűnös bünhődése

Adott egy srác. Nevezzük Márknak. Egy társkeresőn kezdtünk el beszélgetni, majd váltottunk Facebook-ra. Szó szót követett, jó fej volt, vicces, és iszonyatosan helyes. A bibi ott van, hogy menyasszonya van. És Márk számára a legnagyobb bibi, hogy egy éve megcsalta őt a lány. Ezzel nem is lenne semmi probléma, hiszen együtt vannak, Márk képes volt megbocsátani, de benne maradt egy hatalmas szálka, ami miatt a mai napig kétségek között él és nem a legjobb a kapcsolatuk. 

Oké, én ezt tudomásul is vettem és úgy voltam vele, hogy attól még barátok lehetünk. Jókat elbeszélgettünk, megértő volt és kedves. Néha még úgy is éreztem flörtöl velem, de ennek nem tulajdonítottam különösebb figyelmet. Aztán tegnap délután elaludtam és minden megváltozott bennem. 

Átéltem életem legkaotikusabb álmát, persze kivel mással mint Márkkal és a leendőbeli feleségével. Álmomban felhívott videóhívásban és megmutatta, hogy milyen jól szórakoznak egy székely faluban. Iszonyatos féltékenységet éreztem. Megtudtam volna fojtani a nőt.  Majd hirtelen én is oda kerültem, egy ház előtti asztalnál ülve, a padlástérből kilógó tv-n néztem a híreket, majd amikor Barabás Évi rám nézett a tv-ből és azt mondta "Úgysem lesz soha a tiéd", felébredtem. 

Elmondtam Márknak mit álmodtam és azt is, hogy a való életben nem vagyok féltékeny. Talán egy kicsit amiért nekem nem adatik meg egy olyan férfi mint ő. Aztán ő jött a kérdéseivel, hogy mit szeretnék tőle, és hogy az eddigi pasijaim ilyen rosszak voltak-e hozzám? 

Az első kérdésére még én magam sem tudom a választ. Nem tudom mit szeretnék tőle. De azt biztosan nem akarom, hogy elhagyja miattam a menyasszonyát, akár mennyire is rossz a kapcsolatuk.

A második kérdésére egyszerű a válasz. 4 komoly kapcsolatomból 3-ból azért léptem ki, mert a párjaim megcsaltak. Azt hiszem egyértelmű a válasz. És amit ő is kérdezett, hogy ezek után, hogy tudok még mindig mások boldogságára figyelni, azt én sem tudom. Soha nem tudtam önző lenni. Na jó, talán ha a cigiről volt szó. 

De az igazi nagy kérdés itt az, hogy valójában mit akarok és mennyire?

0.072 mp